Egy 36 éves, két gyermekes, tatabányai anya  - aki eddigi életét „csak” a családnak szentelte -, szintén ezekkel a kérdésekkel találta szembe magát, amikor gyermekei annyira megnőttek, hogy már nem kötötte le idejének nagy részét a velük, és a háztartással való foglalatoskodás. Ekkor kutatni kezdte, vajon miben tudná összpontosítani energiáit, mi az, amivel szívesen foglalkozna ezután.

A múlton való töprengés, az ezotériában való elmerülés, és az atlantiszi sorselemzés segítségével arra a következtetésre jutott, hogy az ezernyi, fejében cikázó gondolatot szívesen papírra (számítógépre) vetné. Talán annak segítségével rálelhet újra önmagára.

Belefogott hát az írás általi alkotás örömteli tevékenységébe. A fakanalat felváltotta a számítógéppel, a szóbeli nevelést az írásosra. S bár első könyvét lányának írta, annak mondanivalója sok ezer embernek szólhat... Nem beszélhetünk ugyan míves szépirodalomról, de beszélhetünk közvetlen, egyszerű, mindenki számára érthető írásmódról. Éppen ezért ajánlható 13 éves kor felett minden korosztály számára.

A könyv ajánlható kamaszoknak, anyáknak, apáknak, leendő szülőknek, nagyszülőknek, hiszen egy lányról és annak családjáról szól a történet. Más megközelítésben: ajánlható azoknak, akiket érdekel egy új, szebb világ megteremtése; azoknak, akik a sorsukat a kezükbe akarják venni; és azoknak, akik bizonytalanok, de vágynak egy szeretetteljesebb világra. Ajánlható a felnövekvő generációnak, akiknek a kezében van a jövő, és annak esetleges megváltoztatása is. Ajánlható mindazoknak, akik mostanában kezdenek az ezotéria világa felé fordulni, és kíváncsian tekingetnek a spiritualitás felé. Valamint ajánlható azoknak is, akik kíváncsiak egy anya pályamódosító próbálkozásának első szárnycsapásaira.

Vajon képes-e megbirkózni az újdonsült írónő a maga által választott feladattal? Vajon az írás által rátalál-e életútjának következő lépcsőfokára?  Vajon  értelmet kap-e újra élete? Vajon képes lesz-e megint hinni önmagában? Vajon visszanyeri-e életkedvét az írásban lelt öröme által?
 
Ha elolvassuk "Emma P. Hunter" írói álnéven írt első könyvét, melynek címe: 13, nem kaphatunk minden kérdésre választ. De egyre biztosan: mindig van remény!

Az édesanya példamutatása - merjünk mások lenni, akarjunk mást csinálni, vállaljuk fel belső késztetéseinket -, sok ember számára adhat ambíciót ahhoz, hogy az eddig eltitkolt művészi hajlamukat ők is a nyilvánosság elé tárják, legyen az akár maga az írás, akár a költészet, a festegetés, a hímzés, a varrás, a zenélés, vagy bármi más... Legyen bátorságunk megmutatni magunkat! Legyen színesebb a világ a bennünk rejlő „gyermeki én” szabadon engedésével!